Életkorok és játékok – tízévesek; hogyan lehet a több kevesebb?

Gravitab szenzomotoros fejlesztőjáték

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Cikksorozatunkban legutóbb a legkidolgozottabb látványvilágú videójátékoknak tudatszűkítő jelleget tulajdonítottunk – legalábbis a gyerekkorú felhasználókat illetően –, szemben a vázlatosabb (esetleg tréfásan stilizált) képi formálású, illetve az eleve szűken logikai témájú videójátékokkal. Ez a szembeállítás még megkíván némi magyarázatot.

                 A mall-jellegű bevásárlóközpontokat olykor utca- és térnevekkel, veretes utcatáblákkal látják el. Mintha tehát egy többszintes várostérben járnánk. Egy ilyen létesítmény azonban soha nem lehet határozottan város-szerű. A városoknak ugyanis, hiába érvényesül várostervezés – akár monoton utcarendi mértannal     –, mindig megvannak a maguk természeties változásai. A bontások, hozzátoldások szándéktalan viszonyokat képeznek, és időről időre olyan belső-távlati látványok keletkeznek, amelyeket senki sem gondolt el előre éppen úgy.  Bár az újabb meg újabb részek mesterségesen alakítottak, ám ahogyan különböző látópontokról képi egységekké szerveződnek a (szintén módosítgatott) régiekkel, illetve ahogy az egyes részterületi sávok, városrétegek érintkeznek, egymásba nyúlnak, abba a véletlen játékai is jelentősen beleszólnak. Továbbá a városok nem fedettek, tehát a városalakzat kisebb-nagyobb, innen-onnan fotózható szelvényeire rávetül a természeti fénykaleidoszkóp forgása, márpedig a különböző évszaki és napszaki fényhatások, -törések, meg az egyszeri képleteket mutató felhőzeti metamorfózisok miatt adódó variativitás sem kiszámítható minden mozzanatában, ami a látképeket illeti. De még a bevásárlóközpontok horizontális zártsága sem felel meg a városok és az azokat környező táj fázisos elkülönböződési viszonyának. Azok a tervezőasztalon előállított, interaktív videójátékok, amelyek ambicionálják a virtuális színtér minél fokozottabb valósághűségét, a bevásárlóközpontokhoz hasonlóan egyfajta zsákba mászatják

be a felhasználót. Művi terük jóval közelebbi rokonságban áll a bevásárlóközpontok valóságos terével, mint a települések és a tájak valóságos terével.  Vagy akár a reális színtereken forgatott filmek virtuális terével, mert ez is sok természetileg adódó, a készítők szempontjából véletlen képi elemet hordoz, ugyanakkor könnyedén, levegősen utal a térnek a tényleges képeken kívüli megszabatlan kiterjedésére.

                  A hitchcocki Psychóban szereplő horror-házat húsz éve egy videójáték is szerepeltette a maga központi színhelyeként. Ha ebben a már ódon videójátékban föl akarunk menni a tetőre, hogy körbenézzünk a tájon, vagy a ház körbejárása után kisétálnánk a birtokról, hogy a dűlőúton, vagy az autóút mentén elbaktassunk a közeli temetőhöz, az általunk mozgatott emberfigura lábai a virtuális tér egy zónájában elkezdenek egyhelyben járni, mintha egy diaporáma üvegén kaparásznánk belülről, ottrekedt légy módjára  A technika persze megengedte volna a virtuális tér bővebb kidolgozását is – például hogy csak a mondott temetőn vagy a kocsmán túl húzódjék  az üvegbura-határ – de ennek kevés köze lett volna az elsődleges játékfeladatokhoz, miközben a játék kidolgozása sokkalta több munkaórát, illetve informatikai egységet vett volna igénybe, és a játék csak jóval drágábban kerülhetett volna forgalomba.  De amikor mai módon többszázszoros térkörű a kidolgozás, az ilyen játéknak a logikát, térérzéket, reflexeket próbára tevő feladatait akkor is csupán egy igen redukált jelentésrendszerű virzuális térbuborékba beköltözve gyakorolhatjuk, amely ugyanakkor a játszó számára világszerűnek és közvetlenül reálisnak szuggerálja magát. A színpad („világot jelentő deszkák”) meglehetősen másképp tesz hasonlót: ott a függönyös keret eleve a világot-játszás nyílt lehatárolását jelenti, eltérően a monitor négyszög-keretétől (hiszen ebben akár élő közvetítés is megjelenhet reális eseményekről, illetve amely egybe-szervezhető akár egy úton lévő repülőgép ablakának lehatároltságával is).

                 A képernyős videójátékoknak a gyerekek számára kevésbé félrevezetőek azok a változatai – mivel a játék és a játékon kívüli valóság tudatbéli kapcsolata elevenebb, többrétű lesz általuk – , amelyek élvezetekor  a játékban való elmerülést nem kíséri és formázza szuper-illuzórikus művi effektusok begubóztató veszélyű tömkelege.  Pedagógiailag azonban a szimulátor-parádé tekintetében sem a puszta önmagában álló sarkos tiltás a helyénvaló.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)

Életkorok és játékok – tízévesek; hogyan lehet a kevesebb több

Gravitab készségfejlesztő játék

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

A gyerekek PC-használatáról cikksorozatunkban eddig írottakat  még ki kell egészítenünk néhány magyarázó passzussal.

              Egy víztócsa fodrozódását egy növényszárral piszkálva, guggolva figyelni, spontán módon huzamosan leköthet egy kisgyereket. Ez esetben a közvetlen fizikai valóság egy sajátos megnyilvánulása szuggerálja: fantáziája csak épphogy ingerlődik, mozgósulnia nem is kell ahhoz, hogy a kisgyerek ne unatkozzék. Képzelet-mozgósító hatása gyakrabban van számára épp a mozdulatlan dolgoknak: mondjuk egy elhanyagolt sötét kapualj mélyén derengő törmelékhalom, amelyre az utcáról rálát, veszélyes meselények tanyájának sejlik a szemében – hiszen a gyerek már iskoláskor előtt kibontakozó saját fantáziája mozgásba jöhet csendes pihenő alatt lesekedve akár egyetlen megpillantott, a padlón odébb heverő szalmaszáltól is.  Könnyen átjárókat képzel már megismert, de egymástól messze eső terek közé, el lehet hitetni vele, hogy a nagyszekrényből egy titkos lépcsőn különlegesen rövidített úton a távoli vidámparkba, vagy a Hősök Terére lehet jutni. Mivel a korai fantázia örömöt vagy izgalmat keltően kiegészíti és átalakítja a környezet számos apróbb-nagyobb, a felnőtt számára mellékes, nem jelentékeny elemét, a huzamos unatkozás viszonylag kopár környezetben sem kisgyerek-jellemző. Erre alapozódnak a tízéves kori folytatólagos képzeleti játékok, például egy saját kedvre kitalált, és „benépesített” kontinenssel kapcsolatban.  Ugyanis nemcsak a kisebbeket, hanem az iskoláskorúakat sem érdemes folyvást elhalmozni szórakoztató programokkal. A tízévesnek úgy kell bőven része legyen programokban – szabadidején belül, főleg nyaranként – , hogy közben maradjon szabadidős hely az unatkozásnak is, pontosabban az olyan, első benyomásra unalmasnak tűnő szituációknak, amikor nincsenek kéznél  szórakoztatóipari késztermékek sem, így ő egészen önállóan munkálhatja le, oldhatja fel az unalom fenyegetését, időt tölthet önmagával, jobban meggondolhatja, kitalálhatja, mi érdekelné. Az ilyen szituációk örökös hiánya: veszteség.

             Hasonló okokból kár az, ha a gyerek nem kap rá arra, hogy olykor saját kedvére olvasson. Az írott szöveg ugyanis – a közvetett jelentésű, mozdulatlan jelsorok együttese – megintcsak igen jótékony és termékeny módon provokálja az unalomkerülő hajlamot (már amikor épp nem olyan túltengő a provokáció, hogy a könyv hamar a sutba legyen vágva). Amikor A rendíthetetlen ólomkatona című Andersen-mese mondatait gyermeklélektani szempontból kísérletileg vizsgálták, a gyerekek zöme önkéntelenül kreatívabbnak bizonyult olvasóként, mint rajzfilm-nézőként. A mese ólomkatonáját a csatornavíz sodrában bekapja egy nagy hal, annak a gyomrában utazik tovább, ezután olvassuk a következőt. „A nagy halat kifogták, piacra vitték, s ott eladták – így került a konyhába, ahol a szakácsné a nagykéssel fölhasította”. Erről a mondatról a gyerekek úgy referáltak, hogy kiderült, majd’mindegyikük hozzáképzelte a halbendőben lévő ólomkatona szállításához az útközbeni utcakörnyezetet, nappali házormok, ablaksorok távlatait, és a hal, illetve a katona mások általi vitetése a maguk felnőttek általi „röptetéseit” idézte fel bennük. Egyebek közt az ilyen szöveghatások miatt beszél az irodalomelmélet az irodalom „meghatározatlan tárgyiasságáról” (valamiképp sokkal több van a szövegben, mint ami külsőleg oda van írva).

            A futball hőskorában az angol és skandináv fiúgyerekek sokkal nagyobb hányada jutott igazi futball-labdához, mint ahogyan ez Latin-Amerika vagy az Osztrák-Magyar Monarchia gyereknépe esetében történt. A brazil fövenyen és a bécsi, prágai meg pesti grundokon rongylabda dívott – ebből a körülményből alakult ki az angol stílusnál virtuózabb délamerikai és középeurópai futballstílus. És a régmúlt grundfocis gyerekei cseppet sem unatkoztak inkább, mint az északnyugat-európai gyerekek.

            Mindezekkel a példákkal csak azt kívántuk érzékeltetni, hogy ami kevesebbnek látszik, az gyakran többet ér a fejlesztő hatások dolgában is; egy tízévesnek szabadidejében is volna sokkalta jobb dolga – egyben élvezete –, mint videós hadijátékokba merülni. PC-viszonylatban is így van ez: a képernyős fanty-játékokhoz képest látszólag szegényes látványvilágú képernyős logikai játékok valójában éppen kevésbé szűkítik le a világ-érzékelést.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)

Életkorok és játékok – az erőszakos videójátékok kártételi kérdései

Szenzomotoros fejlesztő játék

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Cikksorozatunk legutóbbi írásában megemlítettünk néhány németországi (közelebbről bajorországi) felmérési eredményt az erőszakos videójátékokat illetően, de kommentárt, magyarázatot még nem fűztünk az adatokhoz. Hogy az ilyen játékoknak akár a mérték-tévesztett élvezete netán közvetlen lélektorzító hatással is járna, ezt egyelőre nem jelenthetjük ki határozottan – ehhez a sejtéshez vagy feltételezéshez nem állnak rendelkezésre olyan hiteles statisztikák, amelyek a fiatal- és felnőttkori erőszakos bűnözés tekintetében a gyerekkori számítógépezés nagy szerepére világítanának rá. Tudjuk, hogy a szörnyűségeket bőven felvonultató Grimm-mesék, vagy a hasonló cselekményű meserajzfilmek szellemi megemésztése a gyerekek túlnyomó többsége számára nem megoldhatatlan, nem épségüket fenyegető feladat. Ezzel nem analóg, de párhuzamos, korreláló tény, hogy amint a felnőttek zöménél, úgy a gyerek-többség szemléletében sem mosódik össze a monitoron feltűnő, a játék szerint pusztítandó megannyi lény a valóságos házak közt járó valóságos emberek lényével. Vannak ugyan példák rá, hogy egyes kiskorúak szemében ilyen összemosódás történjék, ám ilyenkor rendre más baj is van, sőt, súlyosabb problémák vannak a serdülő körül és őbenne, mint az, hogy ő hogyan videózik – a szórakozás állandó borús jellege inkább tünete, mint okozója a személy deformálódásának. A tanulási teljesítményt és személyiség-fejlődést az erőszakos videójátékok a tízéveseknél sem elsősorban direkt tartalomátviteli úton veszélyeztetik, hanem közvetetten: hipnotikus beszűkítő jellegük által. Efféle sajnálatos beszűkítő hatás már azokat a kisgyerekeket is éri, akik erőszakmentes filmeket néznek ugyan, de szüleik túl sok napot töltetnek el velük „villanypásztor őrizetében”, vagyis képernyő elé ültetve, hogy az „fogja le” a ficergő kedvüket, ne kelljen velük foglalkozni. A filmnézés ugyanis úgy jó, ha egy-két óra a tartama, aztán vége aznapra. Ha a mesterséges képek, a figyelem számára diktátumot jelentő, meghatározott, készre kidolgozott látványok erős impulzusai kis dózisokban érik a gyereket, akkor nem gátolják, inkább megtámasztják őt önálló képzeleti világának tovább-bontakoztató működtetésében, és nem szorítják ki a jelentős mennyiségű testmozgást és az olvasást sem, amely a képzeletet már kimondottan kihívó-fejlesztő módon tereli. Ha viszont rendszeresen óriásiak az előre-kreált vizuális dózisok, az önálló képzeleti világ csenevésszé válik, a képáradat foglyává. A videós erőszak-orgiákon sokat időző gyerek nemcsak kevesebb időt fordít a házifeladatokra társainál, hanem az iskolában imént tanultak sem ülnek meg úgy meg a rövid távú memóriájában, mint a többieknél: az iskolai betáplálást hamar törlik az érzelmileg sokkalta megragadóbb, bár monoton élményfürdők. Következő cikkünkben még elidőzünk kissé a gyerek- és serdülőkori PC-szenvedélynél.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)

Életkorok és játékok – tízévesek digitális játékai

Szenzomotoros fejlesztőjáték

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Mielőtt cikksorozatunkban a prepubertás életszakaszát vennénk szemügyre, ki kell még térnünk a mai tízévesek játéklehetőségeinek korszerű veszélyeire.

               Nem általánosságban a digitális elektronika hordozza ezt a veszélyt – igen sokféle ilyen játék van ebben a kategóriában is, köztük nagyszerű, hangulatilag is jótékony logikai játékok  – , hanem hangsúlyozottan azok a konzolt igénylő interaktív videójátékok, különösen a single player (nem társas) változatúak, amelyek fantazmatikus helyszínekre röpítik, és egyfajta vizionárius erőszakvilágba merítik a játékost.  A többi digitális játék esetében az  elektronikus impulzus- és információforgalom, illetve a virtualitás speciális varázsa úgy hat a gyerekre, hogy ha netán nagyra becsüli is az élményt, mégsem értékeli túl annyira,  hogy  az ilyen irányú tetszés semmissé tegye fogékonyságát a közvetlen tárgyi valóságú holmik (futball-labda, pingpongütő, dobókocka, vízipisztoly, dugós revolver, ábrás kártyacsomag, sakktábla és esztergált sakkfigurák stb.) hagyományos varázsa iránt. A virtuális rombolás-pusztítás napi dózisai azonban –, minthogy a kólaivás és csipszfogyasztás mellett művelt garázdaságban sem marad el a járatosság elmélyülése, a teljesítményjavulás –   bizony vezethetnek olyan szenvedély-kötődéshez, amely már a téri focizáshoz való kedvet is megcsappantja, nemcsak a leckéhez fordulást teszi fölöttébb nemkívánatossá, gyötrelmessé.

              Németországi felmérések szerint a német gyerekszobákban – a tízéves korosztályt illetően – 40% körüli a platformos (játékkonzolos/monitoros) felszereltség, pontosabban a fiúknál ilyen arányú, a kislányoknál csak 16%.  A gyerekszobai digitális platformot a lányok többnyire nem erőszakos játékokhoz használják, de a fiúk többnyire igen, és a konzolbirtokos fiúk összessége németből is és matematikából is átlagosan fél jeggyel rosszabbat visz haza félévente az iskolából, mint a konzol nélküli többség. Az erőszakos videójátékokban  a gyerek virtuális robbanólövedékekkel vagy kilőtt szögekkel tépi le a szembejövő mozgóképi alakok fejét, olykor lánctalpak alá gázolja, máskor szétfűrészeli, szétbaltázza a szereplők testét, élethű vérgejzír-szimulációkat szökkentve elő, előfordul, hogy füstölgő sütőolaj-tartályba taszítja az ellenlábas harcost.   Hiába szabály az effajta játékok korhatáros forgalmazása, a tízéves fiúk majd’fele gyakorlatilag hozzájut a 16 év felettieknek címkézett játékokhoz, a tizenöt éveseknek pedig nyolcvan százaléka jut hozzá a 18 éven felüliek számára engedélyezett játékokhoz. A butító hatás egzaktul bizonyítható, de magyarázatával és a teendők meghatározásával higgadt körültekintéssel kell eljárni: a legközelebbi alkalommal az ilyen megfontolásokról írunk.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)

Életkorok és játékok – a kiteljesült gyerekkor

Gravitab szenzomotoros fejlesztőjáték

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Cikksorozatunk keretében legutóbb a nyolcadik-kilencedik életév sajátságait körvonalaztuk. A tízéves kor már a gyerekkori világkép nyugodt kiteljesülését jelenti – amelyet majd egy hosszú válságperiódus korai jelei követnek.

Az olvasásszeretet főleg a hetedik–nyolcadik–kilencedik életév folyamán alakítható ki, ha ez nem történt meg, a tízéves gyereknél már sokkal nehezebb akármilyen szellemes rávezetéssel is célt érni. A szépírási képességre is előbb tesz szert a gyerek, később nehezül a dolog, viszont a rajztehetség különösebb terelés nélkül is kiütközik valamelyest még tízéves kor előtt, akár a téri tájékozódás típusa (például: jobbkezesség vagy balkezesség). A rajzban tehetségesebb tíz-tizenkét éves gyerekek olyan értelemben már „túl jók” is szoktak lenni, hogy társaikhoz képest rajzaik mesterkedőbbek, pózolóan ügyeskedőek, szinte kivész belőlük az átlag-gyerekrajzok, -gyerekfestmények kedves spontaneitása. Hogy technikailag viszonylag kiváló rajzok (nem műszaki rajzok) természetesnek, könnyednek hassanak, vagy hitelesen súlyos fantáziáról tanúskodjanak, azt jóval érettebb fejjel szokás elérni; kevés a kivétel.  A „reál” tantárgyakat illető külön képességi többletek még nemigen érhetők tetten: aki a középiskolában kettes-hármas lesz ezekből a tárgyakból és a „humán” tárgyakban tűnik majd ki, az tízévesen, és még valamivel később is ötös lehet számtanból, fizikából, szívesen figyelhet a törtszámokra vagy a fajsúlyszámításra.

A tizedik évet elérőknél megnő a valószínűsége annak, hogy jól sikerül a nyári táboroztatás, amely sokfunkciós dolog, de alapvetően a szülőkről történő fokozatos személyiség-leválás fontos korai fázisát formázza.  A tízéves kori barátságok még mind laza kölcsönösségen, közös ízlésvonzalmakon és ilyen-olyan, nem rosszfajta érdekeken alapulnak. A baráti intimitás elsődlegesen az azonos neműek körén belül jellemző, így a csoportjátékok nagyobb része is elkülönülten zajlik a nemek tekintetében.  A csoportosan űzött, nem-fantazmatikus („realista”) szerepjátékok unása viszont általánosan megjelenik a tizedik évben; ezt megelőzi egy többéves szakasz, amikor a csoportos szereputánzásokban elszaporulnak a vázlatszerű jegyek, az úgynevezett szimulakrumok (már nem eljátszani a cselekvést, hanem csak jelzésekkel mímelni). Más a helyzet a fantazmatikus szerepjátékokkal; amelyekről a következőkben lesz szó.

Anélkül, hogy a gombfocizást, vagy a pörgetős asztalifocit végképp   megunnák azok, akik előzőleg rászoktak, most nyílik meg az ideje szélesebb nemzedéki hányadban a logikai türelemjátékokhoz vonzódásnak (pl. négyszögű csontlapocskák tologatása), vagy a golyófuttató tivolihoz, snapszerkártyához, malomhoz stb. –  hogy egyelőre csak a „retro”-játékok említésénél maradjunk.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)

Életkorok és játékok – túl az elsőosztályos koron

Szenzomotoros fejlesztőjáték – Gravitab

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Cikksorozatunk legutóbbi írásában a hetedik életévben zajló motivációs eltolódást vázoltuk, a gyerek-foglalatosságok indíték-hátterének arányváltozását. Tudatosuló ismeretszerzési igény, tárgyiasuló érdeklődés, a gondolkodás indulati tartalmainak, érzelmi telítettségének enyhülése, a feladatteljesítés önkritikája, a javítás spontán szándéka (például a sok radírozásban kifejeződően) – ezek az idetartozó jellemzők.

             A testi változások, amelyek négy-, vagy másoknál öt-, öt és féléves kortól indulnak meg hullámszerűen, a nyolcadik életévre egészen lecsillapulnak. A nyolcadik évüket betöltők már a rendetlenség életkori hajlamát is maguk mögött hagyják: ha egy gyerek 8-10 évesen ugyanolyan rendetlen, mint hétévesen volt, ez már egyéni vonásként kezelendő. Szintén egyéni vonásként kell felfigyelni az ilyen korú gyerekeknél a korábbi, vagy annál is nagyobb fokú agresszivitásra is, mert normálisnak az számít, ha a 8-10 éves gyerek sokkalta kiegyensúlyozottabb, egyenletesebb kedélyű, mint a kisebbek.  Hétéves korban ugyan már lehet értelme versenysport-választásnak, és természetes, ha egyébiránt is rákapnak a gyerekek a nyerés lehetőségét hordozó játékokra, ugyanakkor a vereségtűrésük nagyon rossz még ilyenkor. Csak a kilencéves kor táján érvényesül a gyerekek nagy hányadánál a javulás értékének érzete, vagyis az a felfogás, amely szerint vesztéseken át is érdemes versengeni, ha időközben javul az oda vonatkozó saját teljesítmény.

              Hasonló a helyzet az autonóm erkölcsi ítéletek képességével. Egy nyolcadik éves gyerek még nem érti meg, hogy aki titkon szándékkal eltöri másnak a kistányérját, rosszabb viselkedést tanúsít, mint az, aki véletlenül tör el két egymásba tett jóval nagyobb tányért. A tizedik éves gyerek számára viszont már világos, „melyik a rosszabb”. (Ezzel együttesen persze már a tudatos eszes csalás képessége is tisztán megjelenik ekkorra.)  Ugyanígy, azt sem értjük meg még hét vagy nyolcévesen, hogy a térfogat akkor is ugyanakkora marad, ha az öntőforma nagyban megváltozik.   Az pedig, hogy az ingó golyó lengési sebessége a zsineg hosszától függhet (nem a golyó nagyságán, fajsúlyán múlik) már a tizenharmadik évesek felismerése.  Egy halmaz többféle csoportosíthatóságához viszont a hetedik életévben már megvan az érzékünk. Csak az öt, öt és fél évesek centrálnak kényszerűen egyetlen szempontra. (Ekkor még a fordítva –  „fejjel lefelé” –   elénk kerülő ábrákat is rendre úgy nézzük, mintha egyenesen így kéne értelmezni a képet.)  Vagyis egy kisiskolás – sajnos vagy sem – már majdnem pókerkész: az öt kártyalapból meg tudhatja választani, hogy szín szerinti vagy pedig lapérték szerinti többlethez kér lapcserét.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)  Frissítve: 2019.05.03.

Életkorok és játékok – az elsőosztályos kisiskolások élményei

Szenzomotoros fejlesztőjáték

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Cikksorozatunkban az előző alkalommal az iskolaérési életszakaszról szólva már jeleztük, hogy bár a játék a hetedik életévben a második helyre kezd szorulni a gyermeki foglalatosságok rendjében, ám ez a hely is jelentős még – ami kitalálható már   abból is, hogy a tanórai komoly figyelem képessége egyelőre húsz-huszonöt perces huzamokra korlátozódik.

                A tanórák egészének hasznosságát az biztosítja, ha váltakoznak az előadóra összpontosítás és a feladatvégzés szakaszai, és ha a feladatvégzés játékos vonásai megkönnyítik az újabb odafigyelési szakaszt, aminthogy a tanóra-közi szünetek kikapcsolódási dinamikája is jót tesz a tanóráknak. Míg korábban főként a játszó-tevékenységek tartalmaztak olyan mozzanatokat, mozzanat-együtteseket, amelyeknek tanító (ügyesség- stb.-fejlesztő) értéke is bőven volt, most inkább fordítva: már inkább az előírt tanfeladatok tartalmaznak olyan mozzanatokat, amelyek játékszerű élvezetet idéznek fel. (Míg a heti játékórák száma magas még, az iskolai és leckeórák együttes száma már magasabb.) Az iskolai füzetek becsomagolási, felcímkézési kötelezettségének eleget tenni már maga is hordoz bizonyos játék-izgalmat a felhasznált anyagok és az eredményhez eljuttató mozdulatok érzéki újszerűsége, érdekessége miatt (természetesen évek sorával később ugyanez a művelet már szimpla muszfeladattá szürkül). Eképpen keveredik az elsőosztályosok számára a tanulási és a játékélmény a számtanórákon használt színes papírkorongok, a hajlékony fém-alkalmatossággal mintás papírszövetté összerakható színes papírcsíkok, a tarka fapálcika-kötegek, a gyurmahengerek, a papírkivágatosan öltöztethető papír-alakok, a cérnatartó dobozzá összevarrható levelezőlapok, a csirizzel apró fiókos bútorrá építhető üres gyufásskatulyák körül, nem szólva a festékekről, ecsetekről és a hozzájuk való vizestálkákról. Melléktermékként papírhajók, hajtogatott papírrepülők készülnek, amint a nyomógombos-rugós, grafitbeles fémceruza krumplipuskaként történő használata sem marad el.

             A még játékszerű, de már erősen terelt, előírt célfeladatokkal sűrűn rakott kisiskolás tevékenységnek és tárgyi újdonságának elsőben még nagyfokú szuggesztív érdekessége van a kicsik számára. Ily módon a követelmény, és annak siker-esélyes teljesítése is érdekelni kezdi őket, szeretnék meghódítani  elváltozó tárgyi környezetüket, kevésbé hajlanak hangulat-hullámokon erre-arra sodródni: a szabad vágyteljesítés motivációján felülkerekedik az eredmény-igény.  Ez az eltolódás ugyanakkor azt is előkészíti, hogy amikor épp játszanak, az addigiakhoz képest majd más játékokat preferáljanak.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)  Frissítve: 2019.05.03.