Az emberi jogokért országszerte

Regionális irodát nyitott a közelmúltban Pécsett és Szegeden az Amnesty International Magyarország. A két dél-magyarországi központtól a láthatóság, a helyi aktivitás és a jogtudatosság növekedését várják.

Az Amnesty International egy nemzetközi jogvédő civil szervezet, melyet 1961-ben alapított egy angol jogász azzal a céllal, hogy társadalmi összefogással és aktivizmussal mind többen kiálljanak az igazságtalanságok ellen. A mára több mint 150 országot és 10 milliónál is több tagot és aktivistát tömörítő szervezet továbbra is azért küzd, hogy az emberi jogok mindenkit egyformán megillessenek. Magyarország – budapesti központtal – 31 éve csatlakozott az Amnestyhez. A nemzetközi ügyek és kampányok mellett kiemelt feladatuknak tekintik, hogy fellépjenek konkrét hazai emberi jogi problémákkal kapcsolatban, és hozzájáruljanak egy nyitottabb, az emberi jogokat tiszteletben tartó Magyarország megvalósulásához, a jogtudatosság növekedéséhez a magyar emberek körében.

Amnesty International Aktivizmus

Mint kérdésünkre az újonnan megnyitott pécsi iroda regionális koordinátora, Nagy Eszter elmondta, az Amnesty azzal a céllal hozta létre a két dél-magyarországi központot, hogy a szervezet tevékenysége Budapesten kívül is minél szélesebb körben ismertté váljon, és növekedjen a helyi civil aktivitás és tudatosság az emberi jogi kérdésekben. Azért esett a választás éppen Pécsre és Szegedre, mert ebben a két városban és körzetében már nem előzmények nélküli az Amnesty aktivitása, korábban is voltak sikeres kampányok, és van egy erős civil bázis, többek között egyetemista csoport működött mindkét egyetemen Freedom Club néven. Szeretnék tovább folytatni és a két régióban minél több helyre eljuttatni a már eddig is népszerű emberi jogi oktatási programjukat. Emellett most országosan kiemelt szerepet kap az Egy lépéssel közelebb elnevezésű kampányuk, amely a nemek közti bérkülönbségek megszüntetésére, csökkentésére irányul. A pécsi régióban tervezett programokról Nagy Eszter egyelőre annyit árult el, hogy gyermeknap alkalmából Mesés emberi jogaid címmel lesz többféle, gyerekeknek és szüleiknek szóló esemény, majd a Pride héten fognak szintén sokszínű programsorozattal jelentkezni.

A legfőbb célkitűzésük pedig az, hogy minél több aktív támogatót, az egyenlő emberi jogok iránt elkötelezett embert vonjanak az Amnesty közösségébe.

 

Kapcsolódó oldalak:
Amnesty Magyarország
Amnesty International Aktivizmus Csoport
Amnesty Magyarország FB

 

 

 

Az ADHD-jelenségkör megítéléséről


A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Folytatjuk cikksorozatunk részképességi zavarokat sorravevő blokkját: a jelen alkalommal az úgynevezett ADHD-jelenségekről lesz szó. Az „ADHD” egy angol nyelvű hosszú kifejezés, az „Attention Deficit Hyperactivity Disorder” rövidítése; olyan figyelemképességi fogyatkozást jelent, amely abnormis túlaktivitással függ össze – vagy olyan (hangos vagy csendes) hiperaktivitást, amely rendszeres figyelmi deficittel jár.

                   Mielőtt az ADHD-kezelés szükségességét megmagyaráznánk és módjairól szólnánk, néhány, az ADHD-t illető téves nézetet igyekszünk kikezdeni, érzékeltetve a hiperaktívakhoz való viszony lehetséges optimumát. Először is az „abnormitás” szó használata annyiban félrevezető lehet, hogy az átlag-normalitástól eltérő viselkedéshajlamok korántsem jelentik eleve valami mély természetellenesség (enormitás) jelenlétét, amitől meg kéne riadni. Mindannyiunknak megvannak a magunk ilyen-amolyan tökéletlenségei, furcsaságai, amelyek nélkül nem is volnánk emberek, és másoktól eltérő képességi pozitívumaink sem volnának. A környezeti befogadás foka és módja is számít, vagyisha valamely „normális abnormitásra” a társadalmi környezet úgy tekint, mint szánalmas, megvetendő vagy iszonyú tulajdonságra, akkor az a tulajdonság hordozóinál torzulásokat okoz, amire aztán az elutasítás hivatkozhat, ha viszont befogadóbb a környezet, akkor éppen ez fog nagy átaljában igazolódni.   Ugyanakkor tévesnek bizonyult az a felfogás is, amely szerint ADHD valójában nem is létezik – erről következő cikkünkben írunk bővebben. Ami éppen az ADHD-érintetteket illeti, másként, és bizonyos rész-szempontokból nézve jóideig rosszabbul tanulnak, mint a többiek, de az már nem igaz, hogy soha semmire nem képesek összpontosítani, vagy hogy nincs tudásszomjuk. Nagyon is kíváncsiak a világra, de az ő nyitottságuk sajátságos türelmetlenséggel érvényesül. (Olykor éppen a szórakozottsággal szögesen ellentétes hiperfókusz-jelenség kapja el őket, vagyis egyidőre nagyobb környezet-kizáró szenvedéllyel merülnek el egyvalami figyelésében, mint ami a többieknél mutatkozik erős figyelem esetében.) Amiről épp beszélnek, amit kérdeznek, illetve közölnek, az nagyon is őszintén érdekli őket.  Bár gyerekkorban igen gyakori még, hogy a környezetet irritáló magatartásukat maguk súlyosbítják ellenszenves, bántó vagy hisztérikusan védekező gesztusokkal, heves rátét-megnyilvánulásokkal, ám később, tapasztalatok nyomán már erényükként tűnik ki a nem csak gyors, hanem közvetlen és kifejező, gyakran meggyőző kommunikáció – a bocsánatkérések esetén is –, az érzelmi intelligencia és az állandó kihívásokkal szembeni állóképesség. (Feltétele ennek, hogy gyerekként ne sújtsa őket rendszeres, fizikailag is kemény ellenagresszió, mert ez könnyen aszociálissá teszi a hiperaktív kiskorút.) A magas energiaszintnek – az átlaghoz viszonyított „fáradhatatlanságnak”, a gyors feltöltődéseknek –, és az egyszerre több dologgal foglalkozni tudásnak megintcsak megvan az erény-oldala, amely ugyan számos szituációban nem ütközik ki, de szintén nem kevés szituációban annál inkább. Hasonló a helyzet a kockázatvállalási kedvvel.

                   Legközelebbi írásunkban az ADHD-diagnosztizálás és -állapotjavítás kérdéskörét tekintjük át. Előrebocsátjuk, hogy fejlesztőjátékok előtérbe állítása, a direkt játékterápia az ADHD esetében tárgyszerűtlen, nem célravezető, egyes fejlesztőjátékok azonban jól alkalmazhatók kiegészítésképpen, beillesztve  másféle eljárások összetevői közé.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination

(X)