Ergonómiai szakértői vizsgálat, munkavállalói felmérés

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

A munkahelyi ergonómiai ellenőrzési módszerek közül a szakértői vizsgálattal kezdjük.

Erről a módszerről azt érdemes tudni elsőként, hogy először az adott munkahely ergonómiai szempontból releváns helyeit határozzák meg és rögzítik egy listában.

Az ellenőrzési pontok kiválasztását befolyásolja, mit kívánnak értékelni és milyen tényezőkkel kapcsolatos felhasználható eredményeket várnak a szakemberek a vizsgálat végeztével.

Az értékelés célja többek között: az emberre ható terhelés felmérése, terhelés csökkentési lehetőségeinek felfedése, munkafolyamat hatékonyságának növelése, dolgozó biztonságának, kényelmének biztosítása, fokozása, egészségkárosodás veszélyének kiküszöbölése, csökkentése.

A lista elkészültét követően egy szakértő járja be munkakörnyezetet a listában kijelölt ergonómiai ellenőrző pontok mentén és pontosítja, kiegészíti a listát szükség esetén. Ezzel a lehető legpontosabb helyzetfelmérés biztosított, a problémafeltárásra begyűjtött legtöbb információ áll így rendelkezésre, mely az ergonómiai vizsgálat végeredményét a leghatékonyabbá teszi.

Ezután a munkafolyamatokról videofelvételt készítenek, amelyet ergonómiai team elemez a továbbiakban a vizsgálati eredmények elérése érdekében. Mindenekelőtt a team, elemzőcsoport megállapítja, egyáltalán van-e probléma, amelyet orvosolni, kezelni kell. Rögzíti az alaphelyzetet, amelyet alaposan kielemez, különböző megoldási módszereket vesz sorra, melyek közül a legjobbat kiválasztja és ezáltal behatárolja a változtatási irányt, s a megvalósítás módszerét illetően is javaslatot tesz.

A megoldási javaslatok kivitelezése, foganatosítását követően utóellenőrzés révén kísérik figyelemmel, meghozza-e a kívánt pozitív hatást az intézkedés, esetleg lehet-e még rajta javítani.

Létezik a 80:20-as Pareto-szabály, mely szerint csak kevés probléma megoldása nehéz feladat, a legtöbb gond viszonylag kis erőbefektetéssel orvosolható. Ebből következően: az ergonómiai problémák 80%-a megoldható az erőfeszítések 20%-ával, míg a problémák 20%-ának kezeléséhez az erőfeszítések 80%-ával.

Ezen elv figyelembevételével kell mérlegelni, milyen problémákat, milyen sorendben és milyen eszközökkel érdemes kezelni, javítani. Tehát a helyes helyzetértékelés és arányos eszközhasználat a garanciája annak, hogy az ergonómiai beavatkozások kellően optimálisak legyenek.

A hatékonyság növelhető a munkavállalók ergonómiai vizsgálatba való fokozott bevonásával kérdőív segítségével, amelyet statisztikai és szövegelemzési módszerekkel dolgoznak fel és azok eredményeit felhasználják az ergonómiai változtatások érdekében.

Irodai munkahely esetén mindkét taglalt vizsgálati módszer hatékonyan alkalmazható.

Cikksorozatunkat a kellemetlenséget értékelő lappal folytatjuk.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, a jelenleg legfejlettebb tudományos eredményeket is figyelembe vevő, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

Munkahely-ergonómiai ellenőrzési módszerek

Okos irodai szék
Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Az ergonómiai módszereken belül a munkahely ergonómiai ellenőrzések körébe tartoznak azok a vizsgálatok, amelyek hivatottak megállapítani, hogyan érvényesülnek azok a szempontok, amelyek a munkavégzés optimális feltételeit biztosítják.

Ezek a felmérések részben szakemberek által elvégzett mérésekkel, megfigyelésekkel, illetve értékelő lapok kitöltésével történik, másrészt a dolgozók által kitöltött kérdőívek adatai alapján.

A szakemberekre váró mérések kiválasztása is szakértelmet igénylő feladat, mivel több száz mérési módszer létezik.

Miért van szükség a munkahelyek ergonómiai ellenőrzésére?

A munkahelyi kockázatok az embereknek szenvedést, a munkáltatónak erkölcsi és anyagi kárt, a népgazdaságnak veszteségeket okoz, ezért kell kerülni, vagy minimálisra csökkenteni. A józan ész és a jogszabályok egyaránt előírják azt, hogy a munkáltatók értékeljék a kockázatokat és hajtsák végre a megelőző vagy ellenőrző intézkedéseket.

A megelőzéssel a kockázatok csökkenthetők, a kockázatok csökkentése és kezelése érdekében pedig intézkedniük kell a munkáltatóknak. Kártérítés megfizetésének esélyét is el lehet kerülni a megfelelő munkahelyi körülmények megteremtésével, folyamatos monitorozásával, korrekciójával.

Ezek a célok inspirálták a munkáltatókat és a kutatókat arra, hogy előremutató, innovatív tevékenységet végezzenek a humán erőforrás egészségi állapotának megőrzése érdekében.

A kutatók nagyszámú megelőző és ellenőrző intézkedést fejlesztettek ki, hogy a veszélyeket csökkentsék.

Az intézkedések sorrendjét/hierarchiáját be kell tartaniuk a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt a munkavédelem érdekében. Enélkül a hatékonyság nagymértékben csorbát szenvedhetne, hiszen alkalmatlan területen alkalmatlan felmérő és elemző vizsgálatok nem vezethetnek hatékony eredményekhez.

A következőkben az alábbi munkahely-ellenőrzési módszereket vesszük sorra tüzetesebben:

  • szakértői vizsgálat
  • munkavállalói felmérés
  • kellemetlenségértékelő lap
  • nyomáseloszlás vizsgáló eszközök
  • számítógépes értékelés
  • pálcikamódszer, kézi anyagmozgatás
  • munkaköri terhelési index
  • gyors teljes testértékelés
  • gyors felső végtag értékelő módszer
  • CERA-értékelés

Az általunk kifejlesztett irodaszék számos értékelő módszer további költséges, időigényes alkalmazását jelentős mértékben feleslegessé teszi reményeink szerint.

Az elkövetkezendő írásunk tárgya a szakértői vizsgálat és a munkavállalói felmérés lesz.

A jelenleg legfejlettebb vizsgálati módszerek eredményét is figyelembe vevő, ergonómikusan pozícionálható irodaszékünk a Széchenyi 2020 VEKOP-8.1.1.– 15 számú, az Európai Strukturális és Beruházási Alapok programból finanszírozott, „Út a munkerőpiacra” projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

Ergonómia és a kézi anyagmozgatás

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

A kézi teher vagy anyagmozgatásra a nemzetgazdaság számos területén szükség van. Így az építőiparban, mezőgazdaságban, nehéziparban, bányászatban, erdőgazdálkodásban, egészségügyben, kereskedelemben stb.

Ezért fontos ismernie úgy a munkaadónak, mint a munkavállalónak azt az egészségügyi miniszteri rendeletet, amely az anyagmozgatásból eredő az elsősorban a hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeiről szóló 25/1998. (XII. 27.) EüM rendeletének ismertetése. Ez a rendelet elsősorban a gerinc védelmét szolgálja. Nem ad meg súlyhatárt arra vonatkozóan, hogy egy személy milyen súlyú terhet emelhet, mert függ az egyéni adottságoktól: kortól, nemtől, fizikai állóképességtől, egészségi állapottól stb.

A kézi anyagmozgatási feladat felmerülhet álló, illetve ülő helyzetben.

Az irodai munkavállalókra vonatkozó veszélyekről az alábbiak mondhatóak el álló helyzetet feltételezve: 5 kg-os anyagmozgatás esetén hát- és izomhúzódás léphet fel; a mozgatott anyag leeséséből lábsérülés adódhat. Az irodai munka során általában nem szükséges túlzott terhek emelése, de még könnyebb tárgyak emelésekor is ajánlatos betartani azt az általános szabályt, amely minden ilyen esetben szigorú előírás:

– a gerinc egyenes legyen;

– ne hajoljunk előre;

– térdünket hajlítsuk be;

– sarkunkat zárjuk össze;

– a lábfejek álljanak szét.

A tárgyat térdünk kiegyenesítésével, függőleges gerinccel emeljük fel. Padlón elhelyezett tárgy felemeléséhez le kell guggolni, a gerincnek eközben függőlegesnek kell maradnia. Értelemszerűen ez a művelet nők esetében tűsarkú cipő viselésekor balesetveszélyes és kivitelezhetetlen!!!

Ülőfoglalkozás esetén is felmerülhet kézi anyagmozgatás, melynek előnytelen hatásai rejtettebben jelentkeznek az álló anyagmozgatáshoz képest, mert általában 5 kg-nál kisebb súlyú tárgyak mozgatását jelenti sokkal jelentősebb időtartam alatt. Gondoljunk csak a bolti pénztárosra, akinek jelentős anyagot kell átmozgatnia a futószalagról a kódleolvasón keresztül az árutartóba. Az ő terhelésüket pl. fokozza a munkáltatói elvárás is, hogy sebesen, már-már kapkodva végezzék a munkájukat.

Jellemző károsodások ebből adódóan:

– helytelen testtartás esetén hát-, nyak-, vállfájdalom, idővel reumatikus fájdalom alakulhat ki;

izületi kopás, ínhüvelygyulladás léphet fel

fokozott gerincbántalom oldalirányú forgómozdulatok gyakorisága esetén, ezt segítő vagy kiküszöbölő technikai segítség nélkül.

Látható, hogy az ülőmunkára tervezett székek esetén jelentősége van annak, hogy mennyi anyagmozgatási tevékenységgel kell számolni, amelynek előnytelen hatásaival számolni kell a tervezés során.

Következő cikkünkben a vizsgálati módszerekkel foglalkozunk.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

Ergonómiai kockázatok

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Ma már általános követelmény, hogy a munkahelyek olyan kialakításúak legyenek, hogy a dolgozó ember élete, testi – pszichés egészsége munkavégzés közben ne kerüljön veszélybe.

Ahhoz, hogy a munkahelyek biztonságosak legyenek, hosszas megfigyeléseken, kísérletezéseken alapuló kutatások eredményeinek figyelembe vételével alakítják ki a munkahelyeket.

De mit is nevezünk pontosan munkahelyi kockázatnak?

Ide tartoznak mindannak a kényszernek következményei, ami a dolgozó embert tartós, egyoldalú fizikai vagy pszichés megterhelésnek teszi ki.

Ilyenek például: állandóan ismétlődő, tartós fizikai igénybevételt jelentő mozdulatok, erőkifejtések, emelések, húzó-toló mozgás, nehéz tárgyak szállítása, kellemetlen testtartás, hideg vagy meleg tartós hatása, huzat, gyenge, vagy túlzott megvilágítás, rezgés vagy vibrálás hatása stb.

Az ergonómiai kockázatok nagyságrendjét befolyásolja alapvetően a közvetlen munkahelyi környezet: megfelelő-e az ülés módja – a szék; a kezek alátámasztása; a monitor elhelyezése; a monitor fénykibocsájtása; a munkahely megvilágítása, szellőzése stb. Maga az ülés ergonómiai kockázatot befolyásoló tényező a váz-izomrendszerre nézve, a lábak vérerezetére nézve, az emésztőrendszerre nézve, úgy is, mint elhízást elősegítő tényező, valamint a szív-és érrendszerre nézve.

Az egészségre biztonságos környezet és egyéb tényezők megteremtésekor az a cél, hogy a dolgozókra nézve minimalizálják a veszélyeket, tekintetbe véve a valószínűsíthető egészségkár mértékét, ami azt jelenti, hogy a munkavégzés során fellépő összes veszélyt kezelni kell.

A munkával együtt járó mozgásszervi megbetegedések kockázatai lehetnek a következők: természetellenes testtartás, korlátozó munkatér, nem megfelelő ülőalkalmatosság avagy megtámasztás, túl nagy gyakoriságú vagy sebességű munka, ugyanannak az izomcsoportnak állandó igénybe vétele, túlzott erőkifejtés, munkaeszközök rossz kialakítása, gyorsan ismétlődő mozdulatok, rossz testtartásra kényszerítő hatások stb.

Ülőmunkával járó ergonómiai kockázatot meghatározó tényezők: ülés időtartama, a gépelés időtartama, gyorsasága, a monitor elhelyezése és nézésének időtartama, a testhelyzet változtatásának gyakorisága, a pihenőidők betartása.

Irodai ülőmunka esetén elsősorban a váz-izomrendszer van kitéve a károsodásnak.

A váz-izomrendszer megbetegedéseinek jelei – amelyek irodai munkában is megjelenhetnek: a gerinc, a nyak, a váll sérülései elsősorban a csigolyákat és porckorongokat érintő bántalmak. Vállizmok egyoldalú terheléséből következő izomfájdalmak. Ínhüvelygyulladás jelentkezhet a kézen és az alkaron a számítógépes egérhasználat és a billentyűzet ütögetése hatására. Túlerőltetésből  eredően erős fájdalmakkal jár és kezelése is hosszadalmas lehet.

A kéz betegsége még a carpalis alagút szindróma, amely szintén túlerőltetésből származik az irodai számítógépes munka túlfeszítettsége folytán. A kéz gyógyulása és rehabilitációja hosszú időt vehet igénybe.

A szem fáradását előidéző monitornézés súlyos károkat okozhat a látás terén, ha a szükséges óvintézkedéseket nem vezetik be azonnal, a munkavégzés kezdetén.

A kézi anyagmozgatás lesz a soron következő témánk.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

A munkahelyi egészségvédelemre vonatkozó szabályok

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Magyarország Alaptörvénye biztosítja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.

Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés 153. cikke szerint az Unió irányelveket fogad el munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén.

Az Unió ennek alapján egy minimumkövetelményeket tartalmazó keretirányelvet fogadott el: ez a munkahelyi biztonságról és egészségvédelemről szóló 89/391/EGK irányelv.

Ezen irányelv célja Európa-szerte egyenlő szintű biztonság és egészségvédelem garantálása. Szemléleteként említhető, hogy megemeli a védelmi szintet és a munkáltatókat megelőző intézkedések meghozatalára kötelezi, kockázatértékelés elvét bevezeti és annak alapelemeit is rögzíti. Tehát a megelőzés kultúráját igyekeztek elterjeszteni, melyet legfeljebb a nemzeti jogszabályok elégtelensége tudna megakadályozni. Szerencsére Magyarország ezen a téren is megfelelően hozta összhangba legfőbb, belső nemzeti jogszabályát, mely az alábbi.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvtv.) az alábbi irányelvekkel harmonizált, azaz összhangba hozott, valamint a következő rendelet az irányadó:

  1. a) az Európai Közösségek Tanácsának 89/391/EGK irányelve a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedésekről,
  2. b) az Európai Parlament és a Tanács 96/71/EK irányelve a munkavállalók szolgáltatások nyújtása esetén történő kiküldetéséről,
  3. c) a Tanács 89/391/EGK irányelve a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről, továbbá a Tanács 89/654/EGK irányelve a munkahelyen betartandó biztonsági és egészségvédelmi követelmények legalacsonyabb szintjéről,
  4. d) az Európai Parlament és a Tanács 2007/30/EK irányelve a gyakorlati végrehajtásra vonatkozó jelentések egyszerűsítése és ésszerűsítése érdekében a 89/391/EGK tanácsi irányelv, annak egyedi irányelvei, valamint a 83/477/EGK, a 91/383/EGK, a 92/29/EGK és a 94/33/EK tanácsi irányelv módosításáról,
  5. e) a munkavállalók által a munkájuk során használt munkaeszközök biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről [második egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében] szóló 89/655/EGK tanácsi irányelv,
  6. f) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv érvényesítéséről és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/67/EU európai parlament és tanács irányelv,
  7. g) az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet.

Az Mvtv. alapelvként rögzíti a munkáltatók következő kötelezettségeit, amelyeket érdemes munkavállalóknak ismerni:

A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A munkavállalók munkavédelmi kötelezettségei nem érintik a munkáltató felelősségét. A munkáltatói feladatok teljesítésével összefüggésben keletkező költségeket és egyéb terheket nem szabad a munkavállalóra hárítani.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei megvalósításának módját — a jogszabályok és a szabványok keretein belül — a munkáltató határozza meg.

A munkáltató felelős azért, hogy minden munkavállaló az általa értett nyelven ismerhesse meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés reá vonatkozó szabályait.

Az Mvtv.-nél alacsonyabb szintű jogszabályokra a cikksorozatunk adott témát érintő írásában külön fogunk kitérni.

Az ergonómiai kockázat lesz a következő témánk, maradjanak velünk.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

Az ergonómia elvei

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Az ergonómia alapelvei arra szolgálnak, hogy azok érvényre juttatásával, szem előtt tartásával alakítsuk ki az ideális, de legalábbis az emberi egészségre nézve legkevesebb kockázatokat jelentő munkahelyi környezetet.

A munkafeladat és a munkahelyi környezet együttese egy rendszert alkot, mely harmonikus kialakítása kívánatos legalább annyira a munkáltató szempontjából, mint a munkavállalóéból, hiszen a munkavégzés hatékonyságára nagyon nagy hatása van.

Elég egy olyan, különösen monoton feladat egy embernek, amelyet magától végtelen távolinak érez, elég egy zsúfolt, rideg és tűréshatáron kívüli, folyamatosan testi kényelmetlenséget okozó elhelyezés, és a munkavállaló az idejéből legtöbbet azzal foglalkozik, miként enyhítsen ezen tényezőkön és nem azzal, hogy minél több és igényesebb munkát tegyen le az asztalra.

Négy pillére van a munkahely rendszerének:

  • elvégezhetőség
  • elviselhetőség
  • kívánatosság
  • elégedettség.

Az elvégezhetőség, a kívánatosság és az elégedettség inkább a munkahelyi feladatokkal, azok pszichés tényezőivel van összefüggésben, míg az elviselhetőség a fizikális körülményekhez kapcsolódik.

Már pályaválasztás során döntést kell hoznunk, milyen alaptípusú – ülő vagy álló – foglalkozást szeretnénk-e választani. Figyelembe kell vennünk már ekkor az átlagos mozgásigényünket, fizikai adottságainkat. Ha ezen alapbeállítódásainkkal nem vagyunk kellően tisztában, már hamar érezni fogjuk helytelen döntésünk frusztráló következményeit, a legkevésbé tudunk alkalmazkodni a természetünktől merőben eltérő adottságokhoz. Természetesen az egészségállapot, alkat, túlsúly is fontos tényező, mely a terhelhetőséget meghatározza.

A fizikai terhelhetőség születéstől kb. 30 éves korig fokozódik, illetve fokozható. Ezt az időszakot követi egy stagnálási szakasz kb. 45 éves korig, majd elkezdődik a lassú, fokozatos fizikai leépülés. Az izomtömeget kamaszkorban kezdjük növelni, az állóképesség és koordinációképesség növelése, szinten tartása folyamatos feladat.

A terhelhetőséget sportolással, túlsúlytól való megszabadulással növelhetjük, ehhez a változáshoz folyamatosan hozzá kell igazítani a munkakörnyezetet, akár székcsere is szóba jöhet.

Az ülőfoglalkozásúaknak a gerinctorna elengedhetetlen mindennapos tevékenység, a cardio-feladatok pedig az ér- és nyirokrendszer, valamint az izületek átmozgatására szolgálnak.

A gerincterhelés csökkentése a legfontosabb feladat egy munkahelyi szék tervezése során, melyre különösen nagy hangsúlyt fektetünk, hogy az ülőmunkavégzés elviselhetőségét maximalizálni tudjuk.

A munkahelyi ergonómiával kapcsolatos szabályozási környezetről fogunk legközelebb szót ejteni.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

Az ergonómia fajtái

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Az ergonómia fajtái az emberre ható legtipikusabb tényezők alapcsoportjaira vezethetőek vissza.

Ezért az ergonómia szerte ágazó területeket ölel fel, ezek közül csak a legfontosabbakat vesszük most sorra:

  • termékergonómia
  • munkafolyamat ergonómiája
  • szoftverergonómia.

A termékergonómia magának a terméknek a jellemzőire vonatkozik, mennyire használható, kezelhető optimálisan emberi szempontból, egyszerű a működése, optimálisak a karbantartási tulajdonságai. A termék jellemzőit kísérik emberi használat szempontjából fokozottabb figyelemmel: súly, mérete, alakja, anyaga, kijelzők vizuális adottságai, térbeli elhelyezése. Fontos szempont, hogy a termék működtetése könnyű legyen és a lehető legtöbb időt fordíthassa az ember általa termelőtevékenységére.

Legtipikusabbak a különböző kisipari szerszámgépek ebből a szempontból, vagy a háztartási kisgépek. Könnyű belátni, hogy a praktikus használat hozzájárul ahhoz, hogy az ember arra fordíthassa figyelmét, amit létre szeretne hozni.

A munkafolyamat-ergonómia területe az, amely a munkahelyi környezet emberhez való alakításával foglalkozik, a terheléscsökkentés, balesetmegelőzési, munkahatékonysági módozatait helyezi a középpontba.

Az ülőfoglalkozások területén a szék ergonómiája ebbe a körbe tartozik. Felmérik az átlagos emberi testi jellemzőket és a szék, illetve konkrét alkalmazási körülmények jellemzőit és közelítik azokat a legnagyobb mértékben egymáshoz. Legfőképp az egészségre legkedvezőbb, minél többmozgást biztosító fizikai elhelyezkedés és a látás romlást előidéző testtartás kiküszöbölésére törekszenek a fejlesztők. De ide tartoznak a különböző munkagépek üléseinek kialakításai is, pl. mennyire kell csillapítani a gerincre ható rázkódási hatást egy traktor vagy busz esetében.

A szoftverergonómia lényege, hogy a számítástechnikai alkalmazásokat igyekszik az emberi felhasználás céljából optimalizálni. Így csökkenthetőek a pszichés megterhelési faktorok, kevesebb oktatási vagy karbantartási igény merül fel az üzemeltetés során. Ez az ág viszonylag fiatalnak tekinthető, de jelentősége megkérdőjelezhetetlen az internet kesze-kusza világában való könnyed eligazodás érdekében.

Következő cikkünkben az ergonómia elveivel jelentkezünk.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

A munkatudományi rendszerszemlélet III.

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Előző két cikkünkben az ergonómiai rendszerszemlélet konstruktivitását az ember–gép-viszony ergonómiai olvasatának, másnéven az ember–gép-rendszernek (EGR) a bemutatásával igyekeztünk láttatni. Az EGR a teljes ergonómiai komplexitásnak csupán kis részét alkotja. De a centrális részt akotja, amelynek modellje meghatározó a teljes ergonómiai tematika tudományos felépítésére nézvést. Ennek megfelelően az EGR önmagában véve is sokrétűen összetett. Olyannyira, hogy az eddigi két cikkben felvázoltak még hiányos képet adnak róla. A legelőször pótlandó hiányosság, hogy nem taglaltuk még az EGR-alapverziók mindegyikét, így nem tértünk ki a járművet használó ember és a jármű kölcsönhatási rendszerének specialitásaira.

Ez az a valóságos viszony, amelynek az alakulását a legkorábban hatották át öntudatos ergonómiai törekvések (a járműgyártásra már a hatvanas években is nagybani befolyása volt az ilyen természetű vizsgálati anyagoknak). Ezért a továbbiakban nem is kellett ezt a valóságos viszonyt rendszerolvasattá formázni és ennek alapján radikálisan megkritizálni – nagyszabású változtatási terv kidolgozása mellett –, hiszen maga a valóságos viszony már rendszerszemléletileg formázódó és eképpen továbbalakuló viszonnyá lett. A járműgyártásban ugyanis egészen közvetlen, követelő erejű piaci érdek volt és maradt a biztonsági szempontcsoport kitüntetése. E területen már a hatvanas években sem az ergonómusok gyakoroltak érvelő nyomást a gazdasági üzemre, hanem az üzem kapkodott utánuk. A Boeing repülőgépek pilótafülkéinek optimalizációs igényű tervezési feladatai már akkoriban fizikai embermodellezéshez, emberszimulációs járműkísérletekhez, járműtesztekhez vezettek. Évtizedekkel később már olyan sok embertani adat és olyan sokféle emberi alkat összegzését nyújtották a járműipari embermodellek, hogy a szimulatív testek legyártása sokszoros költséggel járt volna, ám a műszaki fejlődés ekkorra szükségtelenné tette az elsőrendűen valóságos térben folytatott kísérleteket is. A komputeres szimuláció, a modellező szoftverek valósághűségi hitele antropometriai és biomechanikai szempontból, illetve a jármű-alakzatok és anyaguk dolgában igen nagy. Ebben az ügyben a fő határátlépést az jelentette, hogy a ’80-as években az USA űrkutatási hivatala, a NASA is befektetett közhasznúan a számítógépes szimuláció fejlesztésébe. Miközben a digitális térben lefolytatott kísérletek a járműtervezés alapmódszerének számítanak, az ergonómia kutatómódszereként is felfutottak, mégpedig egyre több szaktudomány képviselőinek csatlakozása mellett. Így ma már akadnak szoftverek, amelyek pszichikai állapotok, sőt akár egyedi személyiségek járművezetési illetve munkafolyamati különbségeit is modellezik.

                                          ________________________________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, a jelenleg legfejlettebb vizsgálati módszerek eredményét is figyelembe vevő, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

A munkatudományi rendszerszemlélet II.

Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Előző cikkünkben úgy mutattuk be az ember–gép-viszonyt, mint ergonómiai értelmezésű kölcsönhatások olyan rendszerét (EGR), amelynek egykori kutatási/fejlesztési célú feltérképezése, fogalmi vetületének megalkotása minden mai ergonómiai vizsgálati építkezés, nagymodell mélyén jelen van alapminta-szerűen, magrendszerként, a növekvő számú héj-rendszereket is kódolva. Jeleztük, hogy az EGR egyik alrendszere az ember–gép-felület. Ez tulajdonképpen a munkavégző ember és gépe  közti  interaktív kommunikációs zóna, amelynek immár elterjedtek a digitális formái, de régebbi technikai megfelelőjét a gőzmozdony és a masiniszta viszonylatában is megtaláljuk, sőt, az ősi, egyszerű gépeknél is felismerhetjük kezdeményeit, egészen a külön eszköz nélküli zsákmozgatásig (zsákcipelésig) ahol  a teher megfogásának, vállra-lendítésének, hordásának lehetséges módjai közt állapíthatók meg ergonómiailag jelentős különbségek.

A nehéz fizikai munka esetében az ergonómia elsősorban a balesetmegelőző szabályozás, valamint a balesetmentes munkánál is fellépő járulékos fiziológiai és pszichikai károsodások időről időre nagyobb mérvű preventív enyhítése, a kockázatcsökkentés dolgában fejti ki funkcióját. Ily módon az ergonómiai kompetenciához hozzá kell tartozzék az emberi test statikájának és dinamikájának, csont- ín- és érrendszerének ismerete, fizikai mozgásaink elemzésének képessége.

A  közvetlenül tapasztalható, direkt és nyilvánvaló munkahatásokon   kívül a munkavégzői testre gyakorolt fedettebb, közvetettebb, indirekt munkahatásokat is ismerni kell. A testi kockázatok ugyanis jól felmérhetők és taglalhatók, ha a munkahatásokhoz testtájakat,  azokhoz betegségcsoportokat rendelünk (természetesen az orvostani szakszerűségnek megfelelően).

Tudható, hogy a felső végtagi rendszeres hideghatás   érszűkületet okoz olyan személyeknél is, akiknél ez az ártalom különben még igen sokáig nem jelentkezne. A vázizomrendszer veszélyeztetettsége elsődlegesen a kéz, a csukló, a nyak, a váll, a könyök és a hát károsodásán át szokott megvalósulni. A rendszeresen sűrű erőkifejtő hajolgatás és csavargatás, kézi anyagmozgatásnál a kisebb-nagyobb terhelési mértéktévesztések, a test ártalmas rezgéseivel, sokféle testválaszt válthatnak ki – a személyi tényezőktől is függően – , ám ergonomikus munkafejlesztések során a hosszútávú kedvezőtlen testválaszok esélye csökkenthető, egyes esettípusai ki is iktathatók.

___________________

A „SmartSeat” márkanév alatt a gerincoszlopot a lehető legkevésbé terhelő, optimális emésztési és keringési folyamatokat az egészséges testtartás révén lehetővé tevő irodaszék fejlesztését tűztük ki célul. Az egyedi mechanikai megoldásnak köszönhetően statikus, de minden irányba fokozatmentesen állítható, (gerincproblémával küzdőknél előre is) dönthető ülőlappal rendelkező, a jelenleg legfejlettebb tudományos eredményeket is figyelembe vevő, ergonomikus irodaszékünk a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00145 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

További információ:
SmartSeat – az irodai okos szék
SmartSeat – Smart office chair
SmartSeat – Intelligenter Bürostuhl

(X)

A munkatudományi rendszerszemlélet I.

Okos irodai szék
Az ülés a lehető legegészségtelenebb pozíció az emberi test számára, amely az evolúció során a felegyenesedett, dinamikus mozgás és a fekvő helyzetben történő pihenés követelményei szerint alakult ki.

Az irodai munkavégzés elterjedésével a legtöbb munkavállaló ebben a testhelyzetben kénytelen a nap nagy részét eltölteni, ami hosszútávú egészségkárosodást eredményezhet. Azonban a tudatosan beépített, mozgással töltött szünetekkel és a helyes testtartásban végzett ülő munkával minimálisra csökkenthetjük a kockázatokat. A helyes testtartásban történő ülés elengedhetetlen feltétele a megfelelően beállítható ergonomikus szék.

Cikksorozatunkban szeretnénk bemutatni azokat az ergonómiai és munkaügyi szempontokat, amelyek mentén a különböző testméretekkel és esetlegesen már meglévő gerincproblémákkal rendelkező felhasználók számára kifejlesztjük az optimális testhelyzetet biztosító irodaszéket.

_____________________

Amikor előző cikkünkben a legutóbbi évtizedek ergonómiai érdekű változásairól írtunk, egyebek mellett az ún. kognitív ergonómia szoftver-ergonómiává alakulásáról, az egészségügyi aspektusokra csupán utalást tettünk. Azt mondtuk, az egészséget illető korábbi ergonómiai vizsgálati módozatok fennakadás nélkül alkalmazhatók, ráformázhatók az újabb és újabb munkatechnológiákra. Hasonlő okból nem tértünk ki – legalábbis szoftver-összefüggésben külön nem – munkaszerveződési kérdésekre sem. Azonban természetesen az alkalmazás illetve adaptálás is módszertant, gondosságot, körültekintést kíván. Mostani írásunkban arra kívánjuk irányítani a figyelmet, hogy az ergonómiai rendszerszemlélet régebbi tanúságtételei, eredményei hogyan hatnak tovább a komplexizáció  egyre több bevont szempontot hordozó  újabb szintjein.

Ha a munkavégzés környezetétől egyelőre eltekintünk, tehát nem az

ember­–munkaeszköz–környezet”-hármasságot vesszük szemügyre, hanem csak szűken az „ember–munkaeszköz”-viszonyt, már akkor is komplikált rendszer rajzolódik ki előttünk, pontosabban az ergonómiai érdeklődés számára. Ez az érdeklődés olyan tekintetet jelent, amely a lehető legtöbb eltérő mozzanatot, összetevő elemet, vonatkozást, hatótényezőt igyekszik elkülöníteni, lajstromozni egy-egy munka-tárgyú viszonyban, hogy ezeket aztán egészségjavító, egyben hatékonyságnövelő céllal rendezze újra össze. Az ember és gépe viszonyát tehát az ergonómusok már ötven-hatvan éve is „ember–gép-rendszernek” (EGR) nevezték. Összetett, sokrétű rendszernek, azaz olyan rendszernek, amelynek alrendszerei vannak.

Az EGR alrendszerei: az emberi alrendszer, a technikai alrendszer és kapcsolódásuk alrendszere (ember–gép-felület). Ha meghatározott munkatevékenységi eseteket mondjuk a technikai alrendszer metszetében kívánunk jellemezni, ekkor kerül sor annak megállapítására, hogy egyszerű gépről, valamilyen energiahordozó-igényes munkagépről, vagy egyenest hightech munkagépről kell-e további specializatív megállapításokat tennünk (vadonatúj, viharvert, részben hibás stb.) – ha ugyan nem sporteszközről van szó.  Az emberi alrendszer saját alrendszerei: a biomechanikai szempontból tekintett egészségi állapot tipológiája,  az egyéb testi-épségi tényezőké (köztük az érzékszerveké), továbbá a mentális (kognitív, emocionális stb.)  állapoté.

Az irodai munkáról felhalmozott ergonómiai ismeretek már jóval a PC-forradalom előtt a fent vázolt keretbe rendeződtek, és maga ez a belső keret, mint a rendszerszemlélet mag-produktuma nem változott azóta.